És mondtam, biztosan csalódást fogok okozni, mert mindenki azt várja, hogy azt az Istent bizonyítsam be, annak a létét, ami benne van az Istenről.

Ezért kértem, hogy néhány sorban írja le mindenki, abszolút név nélkül, tök mindegy, hogy ateista vagy Istenhívő, mi az az Isten amit ő elfogadna, vagy amit elvet.

Hát ilyen Istenkép volt.

Kitapinthatatlan volt, hogy elfogadja-e vagy sem, magyarán, hogy hivő vagy ateista.

Ilyenkor az ember nem azon csodálkozik, hogy vannak ateisták, azon csodálkozik az ember, hogy vannak hívek, hogy egy ilyen Istennek a létét hinni tudják.

Egy ilyen Isten lénye bizonyíthatatlan több okból, mert ilyen nincs. De ez nem baj.

Mindegy, hogy milyen van vagy milyen nincs.

Mindenkinek olyan Istene van amilyen képe van az Istenről, vagy azt fogadja el vagy azt veti el.

De érdemes ezt a kérdést azért megvizsgálni most, mert mi a zsidó keresztény kultúrában élünk, mozgunk és vagyunk.

Tökéletesen mindegy, hogy valaki ateista, és tökéletesen mindegy hogy valaki hívő.

Az Isten az a fogalom vagy valóság vagy teljesen mindegy, amit vagy elfogadja a létét, vagy elveti. Egy ilyen Istenképet valaki elvet, arra csak azt tudom mondani, hogy normális.

Magam részéről ateisták között sokkal tisztább Istenképpel találkoztam, mind a hívek között. Tisztelet a kivételnek.

Azért izgalmas ez a kérdés, mert lassan érvénytelen több mint 2000 éve, és még mindig ragaszkodunk ehhez a képhez.

Miért mondom ezt? Létezésről esett szó.

A mi hagyományunk, ugye a zsidó hagyományt átmentette a kereszténység, és a kereszténység szent könyvei közé tartozik a biblia.

Ugye a biblia annyit jelent, hogy könyvek, és ebben a szent könyvek halmazában két Isten definíció található.

Gondolkodni, hogy hogyan bukkan fel a létezésben az ami addig még nem volt, azt tapasztalhatjuk meg és le is vonhatjuk a következtetést, hogy minden létező egy másik létezőtől kapta a létét. Ha az előző fa magvából, mi az édesszülőinktől, az asztal az asztalostól stb., és akkor elgondolkodik ezen Arisztotelész, hogy minden létező egy másik létezőtől kapta a létét, és azt mondja, de minden létező nem kaphatja egy másik létezőtől a létet, mert a mindenen kívül nincs más. Tehát, vonja le a következtetést Arisztotelész, kell hogy legyen olyan létező, amely nem mástól kapja a létét, hanem a létet, mint olyat és egyáltalán önmagában birtokolja, tehát főállásban van.

Ő nem nevezte ez Istennek, miért nem nevezte? Eszébe se jutott.

Egy politeista kultúrában élt, többé-kevésbé ismerjük a görög panteont, a görögök istenvilágát, az Olimposzt, hát ott élt a főisten a drága Zeusz.

Eszébe se jutott Zeusznak hívni, vagy Istennek, mint tudjuk annak a legnagyobb gondja, hogyha megtetszett neki egy nő, hogy vágja hanyatt. Ugye átment felhőbe, hattyúba, bikába, mindenbe, hogy elérje a célját.  Tehát elégé vidám volt a görög olimposzi istenek világa. Persze ennél komolyabb, de eszébe nem jutott. Ha ismerte volna a zsidókat, márpedig ismerhette, mert akkor már Krisztus élt 300-ba, nem kevés zsidó közösség élt a görög városokba, de nem nagyon tartották a kapcsolatot. Arisztotelész nem ismerte őket.

Ha ismerte volna őket, akkor azt mondta volna, no ez az önmagától való létező, akit a zsidók Jahveként istenüknek tisztelnek. Minden lét eredetét.

1500 évvel később Párizsban a Sorbon Egyetemen 1242-től professzor egy Thomas nevű betyárkövér szivar, zseni, és Nápoly környékén lápos, mocsaras vidékről származott.

Latinul akva, jelenti vizet, hát a vizes terület akvinó Thomas Akvinátusz, akvinói  szent Tamás.

Olvassa Arisztotelész műveit, és azt mondja, huhh, hát itt Arisztotelész az Istenről beszél. Könnyű volt neki, 1500 évvel később, ugye ott már három viruló egy istenhívő vallás van, a zsidóság, a kereszténység és az iszlám.

Amit Arisztotelész filozófushoz méltóan a mély következtetésében önmagától való létezőnek nevez el, ezt akvinói Szt. Tamás mondta, hát ez gyakorlatilag egy aposzterori Istenbizonyíték. Hát az is, és most nagyon remélem, hogy aki közületek ateista, nem ájul el, és nem rohan mindjárt, hogy valamilyen vallás hívővé szegődjék.

Miért? Mert itt egy jéghideg logikai posztulátum, logikai követelményt mozdítunk el, hogyha van olyan létező, amely mástól kapta a létét, akkor kell hogy legyen egy olyan létező, amelyik önmagában birtokolja. Ennyi az egész!

De hát ehhez semmi közöm nincs.

Mi közöm van hozzá?

Jó, hát én vagyok, borzasztó hosszú, évmilliárdokig tartó időlánc és létezésláncnak vagyok most az egyik láncszeme, mi közöm az indítóhoz?  Ennyi.

Ennél még a kaporszakálú is jobb, komolyan, mert az legalább figyel.

Telnek múlnak az évszázadok, sőt az évezredek, fölbukkan egy másik csöves.

Beszéltem asziszi Szt. Ferencről, playboy csöves, hát ö nem volt playboy, ő ács, becsületes ácsmester volt, és átment hajléktalanba.

Azt mondta, a rókának odúja van, a madárnak fészke, és az ember fiának nincs hol lehajtania a fejét.

Maga köré gyűjt 12 igen elkeserítő kvalitású embert, rémes társaság, sőt mi több, amikor elkezd tanítani, vándor tanítóskodni, egy suhancot is, 15 éves.

Amikor fölszögezik erre a perzsa importbitóra, akkor, hát Perzsiából importálta a római keresztet az egyedüli a 12 közül, aki ott áll a bitó alatt, az a kis suhanc.

Akkor már 18 éves volt. Életének legmeghatározóbb időszaka, a belső és külső fejlődésének a legmeghatározóbb időszakát emellett az exácsmester mellett tölti.

Ugyanúgy nem ért semmit mint a többi, megrendítő és elkeserítő, ez a 12 tanítvány,  attól hogy a többi nem értett semmit, persze, de ezek se.

Annyira nem értettek semmit, annyira benne voltak a koruknak, a korabeli zsidóság messiás felfogásába, mert az volt, hogy a messiás, aki helyreállítja Izrael országá., aki hatalmi tényező lesz Izraelben.

Ez volt a megígért, így értelmezték a próféta jövendöléseket.

Mind a 12 meg volt győződve arról, hogy Jézus a messiás.

Messiá, az Isten felkentje.

Tök meg volt győződve mindegyik.

Ott voltak mellette, hallgatták, látták mindazt amit tett, és nem esett le a tantusz.

Tudjátok, hogy miről vitatkoztak az utolsó vacsora előtt?

Hogy milyen precedencia sorrendben fognak ülni a király, Jézus trónja körül. Ez így van!

És a legeslegutolsó kérdés, ezt úgy mondják, hogy a menybemenetel, amikor elment.

Leges legutolsó meghalt, feltámadt, velük volt 40 napig, és még mielőtt elmegy, mert nem tudják, hogy elmegy, mi az utolsó kérdések?

Mester mikor állítod helyre Izrael országát?

Magyarán, mikor veszed át a hatalmat?

Semmit, semmit nem értettek. 11 erőszakos halált halt.

Juda magát akasztja föl, az összes többit kivégzik.

Egyetlen egy éli meg az időskort, ágyban párnák közt hal meg, ez a kis suhanc, akit 15 éves korában hív meg Jézus.

A hamut is mamunak mondja már, nyolcvanon túl van, és akkor megírja ő is a mestere életrajzát.

Ez a János szerint Jézus életrajz, gyönyörű nevet adnak neki a kortárs könyvek, Evangelion, örömhír.

Megírja teljesen más mint a másik három, és a hagyomány szerint egy kísérőlevelet csatol.

Ez is ott van  a bibliában, egyik könyve, az egyik első János levél, és ebben írja meg János a biblia másik Isten definícióját, a második Isten definícióját.

Amely már nem csak lételméletileg közelíti meg Istent, nem csak a léte, hogy vagyok aki vagyok a  vano, nem.

Magának a létezésnek, a vanásnak a szívéről beszél.

Ezt határozza meg, mondhatnám  azt, hogy fellebbenti a létezés titkáról a fátyla.

Evvel definiálja Isten létét, és János rendkívül fontosnak érzi azt, hogy mi közöm hozzá, hogy vagyok aki vagyok, hát jó.

De mi közöm hozzá? Az isteni definíció, két isten meghatározás két szó, az egyik az Isten, a másik a meghatározó.

És utána, hogy mi közöm hozzá, ezt megírja János, és azt hiszem ha ezt elmondom, akkor érthetővé válik, az amikor találkozom a másikkal, mindegy hogy kivel találkozom, magával a teljességgel találkozom.

Elmondom ezt az isteni definíciót, két szó lesz mindössze, egy pici szünetet tartok és elmondom azt, hogy mi közöm hozzá.

Az isteni definíció így hangzik,

Szeretet az Isten,

aki szeretetben él, Istenben él és Isten őbenne.

Nem egy nagy úr, aki  jóságos, igazságos, nahát azért szeret is, nem  a szeretet.

Nem több és nem kevesebb, mert ez a minden.

Ez a maga totális és teljes odaadottság.

És a folyamatos odaadottság az áradás.

És mi közöm hozzá? Aki szeretetben él odaadottságban él, Istenben él és Isten őbenne.

Tehát nem egy kívülálló hatalomról van szó, hanem egy olyan valóságról amibe benne élünk, és amely bennünk él.

Ez az énem létezésem legmélyebb zónájában, ahol vagyok aki vagyok, ez most már ha vallásos fogalmazásban mondom, az nem más, mint Isten élete bennem.

Ez akkor van, ha odaadott, és nincs ha nem vagyok odaadott, de ott van az odaadottság lehetősége, ami felől én szabadon döntök.

Én döntök, mindenki Isten életét hordja. Innen nincs és nem is lehet kirekesztettség.

A legmegrendítőbb rövidlátás, ha valaki azt mondja, hogy valaki vallásos, vagy nem vallásos, hogy akkor az már kirekesztett, hogy a pokolba megy, az nem tudja még, hogy kivel találkozik, amikor találkozik egy másik emberrel.

Amikor egy másik emberrel találkozom, ha vallásosan fogalmazom, akkor az Istennel találkozom.

Minden ember szeméből az Isten néz rám.

Minden ember szeméből a mindenség néz rám.

Ugye szokták azt mondani, hogy a szeretet akkor igazán az, ha a viszonzásvárás mentes.

Hát én nem tudom, hogy kivolt olyan, hogy tudott viszonzásvárás nélkül szeretni.

Én még a büdös életbe nem tudtam soha.

De had mondjam meg, hogy elég megrendítő, ha beleszakadok se tudok úgy szeretni, hogy az már eleve ne viszontszeretet lenne.

Elmondom hogy miért.

Akár az Istent is kihagyhatjuk belőle, csak azért, ennél a fogalomnál próbáltam a létezés legbelső titkát valamilyen módon megközelíteni.

Mi az hogy létezni? Odaadottnak lenni.

Minden odaadottságban az odaadottság van, ha vallásosan fogalmazom, az Isten van jelen. Ha valaki látni akarja Istent, nyissa ki a szemét. Minden odaadott, ennyi!

Nem több és nem kevesebb, tehát ez a minden. Nézzen önmagára, testére, a kezére.

Akarod látni Isten kezét? Nézd meg bárkinek a kezét.

Minden odaadott, minket az odaadottság vesz körül.

Van egy irtóérdekes mondás, Isten előbb szeretett minket.

Amire én rászánom maga, hogy én szeressek, odaadott legyek, eleve azért vagyok mert van odaadottság.

Ha én szeretek bárkit, bárkinek odaadott vagyok, ez már viszont odaadottság.

Ugye szokták mondani, hogy az Istenszeretet, néznek bele az égbe.

Tudjuk már mi van az égbe, űr, levegő, égitestek meg egyebek.

Mikor Gagarint föllőtték, nem tudom föllőtték-e vagy nem, de nagy port vert föl amikor  legalábbis a sajtóban.

Megkérdezték tőle az újságírók, azt hittem elájulok, hogy látta-e az Istent?

Ez halál komoly kérdés volt, mert ugye ő először járt fönn az égbe.

Látta-e az öreg kaporszakálút, frankón. 

Hát mondta, ő aztán nem látott senkit.

Meg kell mondanom elájultam volna, ha azt mondja, hogy látta.

Soha senki nem fogja látni.

Ha Istent a maga teljességében akarjuk látni, nézzünk a mellettünk ülőre.

Ott van.

Mondhatnám úgy is, de ez nagyon furcsa lenne a meghatározás, hogy akivel találkozom, abban az emberben, akivel találkozom Isten vár az én viszont szeretetemre.

Mindenki megtapasztalhatta már, mindenki, hogy nem attól lesz boldog, hogy szeretik-e őt vagy sem.

Attól senki nem lesz boldog, hogy szeretik őt. Senki.

Boldog mindenki akkor lesz, ha ő szeret.

Hogy miért?

Azért, mert amíg nem szeret, észre se veszi azt, hogy szeretik.

Nincs szeme rá.

Ha valaki azon nyavalyog magában, mindenki nyavalygott, én is, sőt időnként nyavalygok sőt fogok is nyavalyogni hogyha úgy érzem, hogy nem szeretnek.

Ilyenkor egyet tudhatok magamról, hogy én nem szeretek.

Ha szeretnék, már tudnám azt, hogy szeretve vagyok.

Ezért igaz az, nem az a fontos, hogy engem szeressenek, hanem hogy én szeressek.

Tehát, hiába szeretnek engem, ha én nem szeretek, a másik szeretete el sem jut hozzám. Ha egyszer megtörténik velem az a csoda, hogy szeretni fogok, rá fogok döbbeni, hogy szeretve vagyok az idők kezdete óta és folyamatosan szeretve vagyok.

De tessék csak belegondolni irdatlan misztérium ám, hogy kik vagyunk?

Hát ezt nem terveztem, hogy ezt belefoglalom, de most menjünk be a létezés leges legközepébe jó, nem lesz könnyű.

Most olyan dologról fogok beszélni, amiről nem lehet beszélni, hát megpróbálom, jó?

Ez pedig a következő.

A létezés abszolút lényegéről lesz szó.

Mindent csak akkor tudunk megragadni agyilag, hogy ha el tudjuk képzelni. Gondoljunk el a nagy semmit. Mi a töksötét?

Ebben a nagy semmiben, a semmiben nincs semmi. De mi van ebben a semmiben?

A lehetőség. Minek a lehetősége? A vanás lehetősége.

Mi a vonásom, odaadás, áradás. A semmiben ott van ennek a lehetősége.

Nem így történt, mert az egész időtlen, mert mi csak időre szeretve tudjuk megragadni a lényeget.

És egyszer csak ez a lehetőség valósággá válik. Az áradás, az odaadottság.

Ez az odaadottság, ez az áradás, ez a lehetőség a létezés lehetőség számokba fejezzük ki, ez egy, a lehetőség.

És árad, és odaadott, és amikor én odaadott vagyok és áradok, akkor mit adok?

Azt amim van. Ennek a létezés lehetőség mikor kiárad, mit ad?

Egy létezés lehetőséget ad! Ez már a létezésben a második számú lehetőség. Az egy totálisan odaadottá válik és létrejön a második lehetőség. De ez a második lehetőség mikor kezd vanni?  Amikor ő is odaadottá válik, mert addig csak lehetőség és odaadott. És a kettő kölcsönös odaadottsága, ez a harmadik.

A lényeget hogy képezi a magyar nyelv? Az asztalnak mi a lényege?

Hogy négylábú, fából van, fémből van, kőből van, lila, piros, barna vagy átlátszó? Nem! Asztallényeg az asztalság, mert birtokolható asztal. Nem a formájától, a súlyától, színétől, anyagától. A széknek meg a székség, a táblának meg a táblaság stb. a lényege.

Az egynek mi a lényege? Az egység. Az egy lényege az, hogy közösség.

Az egy struktúrája a három. Az egy lehetőség amikor kiárad, ebbe a pillanatban létrehozza a második lehetőséget, de csak ebben a pillanatban lesz az egyből első, mert addig nincs semmi értelme az elsőnek, hogy ha nincs második. 

Ez a második lehetőség is mikor valósul meg, ha odaadottá válik, és a kettő kölcsönös odaadottsága ez a harmadik. És mi az a kölcsönös odaadottság, az a harmadik? 

Az odaadottság. És egy kicsit most az időtlenség, ez a harmadik az odaadottság már jelen van az elsőnél, mert az első is nem más mint odaadottság.  Mi a második? Az első odaadottsága, de igazán másodikká csak akkor válik, ha ő is odaadottá válik. Az első is odaadottság, a második is odaadottság,  és a harmadik? Maga az odaadottság. Ez az egy struktúra, ez borzasztóan elvont.

Két ember egy az utcán, az két ember. Ha ennél a két embernél megvan a kölcsönös odaadottság, egyből tudjuk, ez két ember nem két ember, ez egy.

Ott van köztük a kölcsönös odaadottság, a megfoghatatlan, nincs eszköz, ami meg tudná mérni.

Ott van a kölcsönös odaadottság, a szeretetnek a lelke.  És van amikor két ember kölcsönös odaadottsága, szeretet lelke megjelenik az anyagi világban, így kézzelfoghatóan.

Hogy hívjuk ezt, gyerek. Minden ember, mindenki a megtestesült szeretet lelke.

Két ember kölcsönös odaadottsága suty beleröpül a világba.

Egyébként ez az egy-kettő-három a keresztény teológiában a szentháromság.

Tehát a létezés szíve. Teljesen egy. Miben egy? Az odaadottságban egy.

A belső struktúrája az odaadott, a viszont odaadott és a kölcsönös odaadottság, mindegy hogy hogy nevezzük. 

De ez a létezésviszony az egész létezés lényege.

Ezért nem áll meg a személy önmagában, sőt az odaadottságában válik teljessé egy személy. Mindannyian a két lábon járó megtestesült, anyagivá vált, anyagilag megfogható szeretet vagyunk mindannyian, kivétel nélkül. Hát nem semmi, tökmindegy.

Amikor megerőszakolnak egy nőt, van egy pillanat, az elengedettség és az odaadottság pillanata, ilyenkor jön létre a fogamzás. Az a pillanat az maga a teljesség.

Az a pillanat, amikor rájön, hogy az erőszak mögött, és mindig és minden erőszak mögött a végtelen gyengeség van.

Minél erőszakosabb annál gyengébb.

És a női szíve ezt meglátja egy pillanatra, lehet hogy csak egy pillanatra, vagy még jobban meglátja.

Mindenki a megtestesült szeretet.

Óriási dolog találkozni a másik emberrel.

Lesz olyan akivel csak egyszer találkozunk, lesz akivel többször, lesz olyan akivel nagyon sokszor.

Minél többször találkozom valakivel, annál hangsúlyosabb számomra az ő léte csodájának az üzenete.

Ezért találkozok vele olyan sokszor, hogy tanuljak tőle, és nagyon rossz tanuló vagyok, hogy ha olyan sokszor kell találkoznom vele, hogy tanuljak tőle. Borzasztó.

Minden házasságban az, akivel együtt él az ember, az maga a tömény Isten segítség, nem csapása, hanem segítsége, hogy itt van.

Úgy kiakadunk tőle, mint a kakukkos óra. Tudni illik, azt várjuk, hogy ő tanuljon, én állandóan azt szoktam várni.

Reménytelen eset. Szóval mi kikkel találkozunk mindig, minden esetben, ha csak egyszer is az életben, a mesterünkkel.

Nem attól mester valaki, hogy nagy híre van, meg baromi okos dolgokat mond.

Semmit nem jelent. Vagyunk jó néhányan reménytelenül hülyék, de teljesen, ilyenkor jön a legnagyobb mester el hozzánk, elképesztő mit tud nekünk mondani.

Amikor már annyira begyepesedtünk, annyira reménytelenek, hogy már a legnagyobb mester kell, el is jön.

Ezt úgy hívják, hogy gyerek.

Akkor születik az embernek gyereke, amikor menthetetlen lét idióta.

Biztos tudom, nekem öt gyerekem van, szóval, miért, mert a gyerek nem dumál semmit az égadta világon, nem magyaráz semmit se, van. Hogyan van egy gyerek?

Figyeljük csak meg, tök védtelen, tök kiszolgáltatott és tök gyenge.

Abszolút szeretet állapotában van. A gyerek teljesen odaadott.

Ott van maga, az a kézzel fogható kis csöpp, ez a szeretet, már térjünk észhez.

De valamikor ezen túl is. Hát ki nem hallotta volna gyerekétől vagy egy másik gyerektől olyan mérhetetlen bölcsességet, hogy nem kap levegőt tőle. Olyan bölcset.

Kijózanítják az embert, kirúgják az előítéleteket az emberből, mindent, kipurgálják.

Ötödik gyereknél kezd elgondolkodni az ember, legalábbis én, másfél éves volt, jó masszív bútorokat vettünk, mert azt nem tudják szétverni, szét tudják verni, holland vagy svéd, nem tudom, jó vastag fa, alacsony asztal.

Lambadázik a fiam, másfél évesen, ne táncolj az asztalon!

Megállt, rám nézett ekkora szemekkel, miért ne? Hát tényleg miért ne, mondom táncolj.

Hát miért ne táncolj, azért vettük, alacsony meg bírja, meg egyebek.

Örült fontosak, meg millió egy dolgot mondhatnék.

Nyár van, én vigyázok a két kicsire, feleségem kinn Amerikában, rekkenő hőség, most, tényleg a gyerekeim olyan önkiszolgálók, látom a fenekük lóg ki a fridizserből, mint a Mici Mackó a bödömbe, és veszi elő a gyümölcsjoghurtot, és megnéztem.

De jó, hogy megnéztem, lejárt. Azzal a mozdulattal be a szemétbe, hát mondom, befejezem azt a .., vagy főztem vagy mosogattam, már nem emlékszem biztosan, utána meg elmegyünk azt veszünk neked friss izét. Tudom már, mosogattam.

De megint csönd volt, tudjuk azt gyereknél mit jelent, nézek csórikám már meg is ette, kivette a szemétből a joghurtot.

Az még hagyján, mert steril, jó csomagolású, meg minden, de ugye a szemetes izéből úgy mellé, és már már azt mondtam neki,  gyere ki a szemétből, amikor eszembe jutott, hogy előző este, ez kora délután volt, előző este lenn voltunk.

Frissen vásároltam sonkát, nagyon szépen megcsináltam az asztalt, csak éppen gyertyát nem gyújtottam, lehet hogy még azt is gyújtottam. És akkor a fiam így félretolja a sonkát, mondom mi az, nem jó.

Megszagoltam, frissen vett sonka büdös volt, romlott volt.

Eszembe jutott, hogy a gyönyörűen tálalt sonkát nem eszi meg ha büdös, de a szemétből sem fogja megenni azt ami romlott.

Azt hagyján.. úgy, hogy  ezzel megteremtettem a fiamnak a túlélés technikáját.

Hát hogy ha nincs mit, akkor elmegy kukázni.

Egy gyerek tök normális. Miért, mert még nem tud, nem ismer, nincsenek előítéletei.

Ismerni annyit jelent, mint előítélettel rendelkezni.

És jönnek a mesterek, igen jönnek a mesterek, mindig pontosan az fog jönni, akire itt és most szükségünk van, hogy ráébredjünk arra, hogy kik vagyunk.

Nem hogy milyenek vagyunk, az is jó, hogy kik vagyunk?

De mondom, hogy ha nem megy, már mindenki eljött hozzánk, teljesen reménytelen ügyek vagyunk, na akkor jön a gyerek.

Úgy hogy akinek nincs gyereke, annak nincs szüksége erre a mesterre, kap más mestert.

De aki nagyon reménytelen, az annak születik. Ha még reménytelenebb, akkor mit csinál? Elmegy pedagógusnak. Állandóan tanuljon, állandóan tanuljon.

A párkapcsolat abban különbözik a többi emberi kapcsolatainktól, hogy talán ezt hatja át legerőteljesebben egy teljesen kiszámíthatatlan dolog.

Ugyanis ezt nem lehet keresni, ez egyszer csak ott van, és megrendítő erővel sodorja az embert, amit úgy hívunk, hogy érzelem.

Mondhatnám azt, hogy a párkapcsolat bevezető szakasza a szerelem, az a szeretetnek az iskolája. De hogy miért a szeretet iskolája?

Ugye a szeretetről szó eset, hogy nem más mint odaadottság.

Igen ám, de az odaadottságom útjában egy fal van, amit mindannyian, és kivétel nélkül kora gyerekkorunktól kezdve irdatlan gyorsan felépítünk a szívünk köré, mert már nagyon kicsi gyerekként felismerjük, hogy nagyon törékeny mécses őrzi a mi szívünk szeretet lángját.

Tehát fölismerjük, hogy nagyon sérülékenyek vagyunk, összetörünk.

Mert mit csinál egy gyerek?  Árasztja magát.

A gyerek odaadott, az nem méricskél, és nem a divatos esztétikum szerint ítél, a gyerek az meglátja mindenben és mindenkiben a szépet.

Debrecenbe utaztam, hát van annak már talán húsz éve is, és rekkenő hőség volt, ilyen fülkés volt a vagon.

A fülke ablaka és a fülke ajtaja között, ugye három éves lehetett, kisgyerek  brr-brr föl-alá rohangált. Ugye a gyerek mozgásigénye.

Négyen ültünk a fülkében a gyereken kívül, és egy bácsi ült velem rézsű szembe, lazán olyan 140-150 kilós lehet, lehetett olyan alacsony termetű, és irdatlan széles, ült, irdatlan hőség, olvadozott, meg minden baja volt.

A gyerek úgy rohangál, rohangál egyszer csak megáll, és rákönyököl a bácsi lábára, akkora volt mint a söntéspult, ránézett,  bácsi te milyen gyönyörű vagy!! 

Hát szegénykém irdatlan ronda volt a mi mércénkkel, és nem fogjátok elhinni, hogy ez a gyerek teljes hitelességgel és őszinteséggel mondta, hogy gyönyörű.

És amit nem fogtok elhinni, mi elkezdtük ezt a bácsit szépnek látni.

Mi tudtuk az ő gyerek szemével nézni őt, és hát elképzelhetitek a bácsit, mert ő tök fogta, hogy ez a gyerek most őszinte elragadottsággal dicsérte meg az ő szépségét, és hát belerendült.

Ez a bácsi se nyelni, se köpni nem tudott, elolvadt ahogy volt azonnal.

Talán még könnyek is szökte a szemébe, de úgy izzadt, hogy nem lehetett még azt sem megmondani. De óriási pillanat volt.

A középső lányom az Annuska, ülünk megyünk a metrón, egyszer csak elsírja magát, kutya baja nem volt, és nem értettem miért sír.

És megkérdeztem, és mondta, hogy rámosolyogtam a nénire és nem mosolygott rám vissza. Ugye mindannyian áradunk, mindannyian odaadjuk magunkat, ráadásul hihetetlen pontossággal a gyerek meg tudja állapítani az odaadottság mértékét, a tett külső megnyilvánulását.

Hajszálpontosan tudja, hogy egy vadidegen néninek ő úgy tudja odaadni magát, ha rámosolyog, kész.

A másiknak meg a nyakába ugrik, de nem tudom, ő nagyon jól tudta és visszhangtalan volt és összetört.