A Világ a szinfalak mögött2010.08.09. 10:00, valtozas
Egy Bűnös élet
1.
1951. október 30-án születtem. Az érettségi után nem tanultam tovább egyetlen iskolában sem, mivel az iskola kötöttsége az őrületbe kergetett.
Már gyerekkoromban rájöttem, hogy tudok bánni az emberekkel. Ott álltam egy apró, alig hatéves kis testben, és néhány szóval, néhány gesztussal és néhány könnycseppel akkor ugrasztottam össze a szüleimet, amikor csak akartam. Vagy a szomszédokat. Vagy az osztálytársaimat.
Nagyon élveztem ezt a hatalmat!
Igazi, született manipulátor voltam, kiemelkedő színészi képességekkel, ösztönös emberismerettel, 190 feletti IQ-val, a gátlások és az elvek teljes hiányával.
2.
Az érettségi után, némi téblábolás és unatkozást követően jelentkeztem a CIA-ba. A felvételi tiszt azzal utasított el, hogy nincs felsőfokú iskolai végzettségem. Ekkor kitéptem egy papírlapot az asztalon heverő jegyzetfüzetből, leírtam rá egy mondatot, majd összehajtogattam és eltettem. Ezután kicsit elbeszélgettem a fickóval, és míg én nyugodt maradtam, ő annyira elveszítette a fejét, hogy dühében teljes erejéből belevágott ököllel a falba, amitől eltört a keze. Én elővettem az összehajtogatott papírlapot és megmutattam neki. Ez volt ráírva: „El fogod törni a kezed.” Közöltem vele, hogy ez az, amihez értek: manipulátor vagyok, az emberek azt teszik, amit akarok.
Még aznap este felhívtak. Néhány órával később ismét bent voltam a CIA központjában és öt ügynökkel beszélgettem arról a szakmáról, amelyet kémkedésnek neveznek. 1971-et írtak ekkor. Felvételt nyertem a CIA állományába, és azonmód a Műveleti Igazgatóság egyik alosztályára kerültem mint olyan ember, akivel kapcsolatban Richard Helms, a CIA akkori igazgatója meghagyta, hogy kiemelt figyelmet kell rá fordítani.
Húszéves koromra öt nyelvet beszéltem anyanyelvi szinten, melyeket jóformán csak hobbiból tanulgattam. Képes voltam arra, hogy akcentus nélkül beszéljek más nyelveken, vagy különféle akcentusokkal. Például ír akcentussal beszélni oroszul, vagy kínai akcentussal németül. Ennek köszönhetően a tisztképző iskola végeztével Európába küldtek, és egészen
1974-ig ingáztam a két Berlin és Moszkva között. Az volt a feladatom, hogy kiismerjem az embereket és jelentést írjak a gyengéikről: arról, hogy mivel lehet őket megfogni.
’74 nyarán megbíztak egy olyan feladattal, melyet veterán, nagy tapasztalattal bíró, rendkív
Bevezetés2010.08.09. 09:58, valtozas
A Szerző megjegyzése
1.
Egyezzünk meg valamiben. Ha nem tetszik önnek, amit az elkövetkező oldalakon olvasni fog, ha felzaklatja, ha képtelenségnek tartja, vagy ha azt gondolja, hogy egyszerűen NEM LEHET, hogy igaz legyen, akkor mondja azt, hogy én: Julius Andan, őrült vagyok. És ezzel a dolog el is van intézve.
Higgye el, nekem nem árt azzal, ha bolondnak néz. Nekem teljesen mindegy, hogy mit gondolnak rólam, mert az úgysem változtat a valóságon. Én magam is szeretném,ha az lenne az igazság, hogy elsüllyedtem az elmebaj mocsarában, ostoba lázálmok gyötörnek, összefüggéstelenül írok és beszélek.
Ha egy kívánságom lehetne, akkor ez lenne: hadd legyek őrült! Én, csak én egyedül; és a világ legyen szép, tiszta, kiegyensúlyozott és józan.
Szép kívánság lenne.
2.
Én azon kevesek közé tartozom, aki ártott az egész világnak. És többet, sokkal többet, mint bárki, akinek a nevét ön ismeri.
Az olyan „hírességek”, mint Néró, Dzsingisz Kán, Sztálin, Hitler és a többi név a pszichopaták panteonjából, akiket csak fel tudna hozni, csupán bábok voltak, nem többek. Kirakatbábok, akiket odatettek az emelvényre, hogy őket lőjék le az igazi tettesek helyett, hogy őket higgyék valami forrásának, hogy az ő nevüket jegyezzék meg és velük példálózzanak, és hogy amikor eltűnnek a színről, azt higgyék, valami véget ért.
Én nem kirakatbáb voltam. Én a TETTES voltam, aki mások mögé bújik. A tettes, aki a háttérből rángatja a szálakat.
A kezemhez nem tapad vér. A gyilkosság piszkos munka; ahogy mondják: aljamunka, és túlontúl látványos ahhoz, hogy a névtelenek közül bárki ilyesmire vetemedjen.
A névtelenek bűnei felülmúlnak minden olyan bűnt, amit névvel rendelkező emberek követtek el. Olyan bűnök ezek, amelyek kívül esnek a törvényeken, és amelyeket egyetlen nép törvénykönyve sem büntet.
Ha fellapozza hazája büntető-törvénykönyvét, talál majd egy vagy több olyan paragrafust az úgynevezett hamis tanúzásól. De olyat nem, amely önmagában bűnnek tekintené a hazugságot. Pedig mi lehetne annál nagyobb bűn, mint félrevezetni az egész emberiséget?
Hazudni tudományos kérdésekben, hazudni a gazdaság mibenlétéről, a gazdaságot irányító törvényszerűségekről – ez emberek milliárdjait téveszti meg és fosztja meg még annak esélyétől is, hogy IGAZI életet élhessenek, olyat, amilyet éjs<span style="font-family: "Arial","sans-serif"; letter-sp
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
