Ezért, mindenkitől tanulhatok. Miért?

Mert mindenki máskép látja a világot mind én.

Én gazdagodom, amíg meg vitatkozom szegényedem, mert beleragadom az én nézőpontomba. Egyébként jól tudjuk, hogy minden vitát abban a pillanatban megnyertem mihelyt el sem kezdtem.

Mert a vita csak a saját nézőpontomat erősíti meg.

Aki vitatkozik az korlátolt, ennyi! Kész! Nem baj, csak korlátolt.

Ha vitatkozik még ugyabbul van, még ugyabbul.

Az, hogy eltérnek a vélemények, a nézőponttól forrásozik a vélemény.

Ezt a pszichológia úgy hívja, hogy kognitiv diszponencia. Gyönyörű szó.

Tehát eltérő megismerés.

Ennek a feloldási lehetőségei, figyeljünk csak magunkra. 

Egy:  a legritkább az, hogy azt mondja, öreg neked van igazad. Na ez mondjuk legritkábban.

A másik az, hogy hát ő állítja a magáét, én állítom a magamét, hogy biztos nekem van igazam, egyre több embert keresek meg.

De, ugye neked van igazad, persze. Megerősödöm, rendben van, ő a hülye.

De ha nem találok senkit, vagy alig találok, aki ugyanazon a véleményen legyen, akkor mit mondok? Nem lehet igaza, mert buzi.

Minősítek. És megtanultam, hogy mi a jó és mi a rossz.

Mitől óvta az öreg Isten Ádámot és Évát?

Hogy a jó és a rossz tudásának a fájáról ne egyenek.

De mi ettünk, mese nincs. Jól is laktunk. Már ki is hánytuk.

A világ van, a valóság van, és egyáltalán nem törődik avval, hogy én milyennek minősítem. Hogy a világ jó, vagy ez a dolog jó vagy rossz, az teljesen attól függ, hogy én hogy minősítem azt a dolgot.

Ezért lesz nekem rossz ez az ember, vagy ez a történés vagy ez a világ.

Csodálkozva nézek, hogy ez..? a másiknak jó? Igen, a másiknak jó! Nem értem.

Nyilván hülyének fogom tartani, de tessék belegondolni, hogy csak egy élet, amit úgy egyetemlegesen rossznak szoktuk nevezni, hogy valaki meghal.

Ugye akinek ez az embert nagyon-nagyon sokat jelentett az életébe, az padlót fog.

Irdatlan hiánya lesz, üvölt benne a hiány.

Nem találja önmagát, és zokog.

Ugyanez az ember, akinek a halálától az egyik padlót fog, lehet, hogy sokan örülnek neki. Mert hát egy vezető volt és hát, mondjam úgy, hogy - halottról vagy jót, vagy semmit -, hogy igen igényes volt, tehát nagyon nehéz volt megfelelni neki.

Hhh.. föllélegzet, hogy hála a jó Istennek!

De a legtöbb ember számára tök közömbös. Isten nyugtassa.

Mindig fülig Jimmy, szóval Zámbó Jimmy, most temetik.

Sokan padlót fognak, nem kevesen örülnek neki, de meg kell mondanom a 6,5 milliárd ember közül a legtöbben tök közömbösek arra, hogy most meghalt szegény vagy nem. Teljesen.

Hát meghalt, na és akkor mi van?

Ez is egy lét tény, hogy valaki meghal, és ez nem attól függően, nem lehet azt mondani, hogy ez rossz vagy jó, ez attól függően jó vagy rossz, bármi ami a világon történik, hogy én hogy viszonyulok ehhez a történéshez és ehhez a dologhoz, ehhez a tárgyhoz, ehhez a személyhez.

Vannak emberek, akiket nagyon sokan csodálnak, nagyon sokat megvetnek, de legtöbben tök közömbösek rá.

Ő nem attól lesz jó, hogy azt mondják róla, nem attól lesz rossz, hogy azt mondják róla, nem attól közömbös, hogy nem törődnek vele, hanem ő az aki, és olyan amilyen.

Egyébként ha belegondolunk, hogy ki mindenkiről van  és milyen véleményem.

Érdemes lenne elgondolkodni akár a mai nap, hogy bárkiről bármilyen véleményem van, az nem őróla szól, hanem énrólam.

Hú.. de elkeserítő dolog! Arról majd később esik szó, hogy akinek ki nem állhatom a pofáját, ők azok, akik a legigazabb tükröt tartják elém.

Nem azzal, hogy mit mondanak rólam, ők csak vannak, és hogy olyanok amilyenek, hogy ki nem állhatom. No, pont olyan vagyok.

Ez hihetetlen, borzalmas, nem lehet elfogadni, később majd szó lesz róla.

Azért vizsgáljuk meg ezt a jót és rosszat, ha már egyszer ettünk ennek a fájáról, hogy mi is az. Mit nevezünk rossznak?

Most már jó egyetemesen kitágítva, hát rossznak nevezzük azt, ami nekünk gyötrelmet okoz, ami fájdalmat okoz nekünk, ami ha megtörténik vagy ami úgy van, az fájdalommal, szenvedéssel tölt el minket. Ez rossz.

Ugye, mi belezuhanunk a nagy-nagy magányba életünk első megismerésekor, de a magányt igazán akkor ismerjük fel, akkor döbbenünk rá magányos mivoltunkra, amikor szenvedünk. Miért, mert nem tudom megosztani.

Hiába van ott a másik, nem tudom átadni.

Vagy van, hogy a szenvedő ember magányosságát éljük meg a maga teljességében amikor mi gyötrődünk és szenvedünk, hanem a másik szenved.

És ott toporgok a másik szenvedésének a partján, átvenném.

Melyik anya nem venné át a gyerekének a fájdalmát? De nem tudom átvenni!

A szenvedésével mindenki egyedül van, aki szenved, magányos. A szenvedés megoszthatatlan.

Vizsgáljuk meg, hogy miért megoszthatatlan? Miért nem tudom megosztani?

Vizsgáljuk meg a tárgyát, hogy mitől szenvedek? Mi váltja ki bennem a szenvedést?

A testemben ordít a fájdalom, ha most nem magyarul tartanám az előadást, irtó sokat kéne magyarázkodnom, de magyarul, tehát mit mond a magyar? Egészség. Mi a betegség? 

Amikor ebből az egész-ségből hiányzik valami. Tehát egy hiány állapot.

Hogy valami nincs a testemben, hogy valami nem működik a testemben, ami kéne hogy legyen, és hiányzik.

Mi az hogy hiányzik, hogy valami nincs. Nincs. Na de a lelkemben ordít a fájdalom.

Miért? Mert volt valaki az életemben, és most nincs. Vagy azért mert meghalt, vagy azért mert a benne rejlődő szabadságában úgy döntött, hogy nem nekem adja önmagát.                 Volt a védelem, és nincs és irdatlan a hiánya, hogy nincs.

Hogy szívemhez nőtt egy kis bicska, a szívemhez nőtt egy kis állat, szívemhez nőtt egy kis növény és elveszett, elpusztult, megsemmisült, ellopták, és életem részét képezte, és most nincs és ott üvölt bennem a hiány. 

De lehet úgy is szenvedni, hogy sose volt valaki vagy valami az életemben, hanem soha nem is volt.

De a másiknak van és nekem nincs. Az asszony aki már a 80. orvostól jön el és mind a 80 azt mondta, hogy asszonyom önnek nem lehet gyereke.

A játszótérre már nem is mer, már arra se menni, mert ott látja, hogy ott vannak a gyerekek még azt is látja, hogy van olyan anya aki nem is törődik a gyerekével és ő hogy törődne, csak egy lenne.

Vagy aki mozgásképtelennek születik, és látja a tolókocsiból a többi játszadozó, rohangáló gyereket, ő soha nem fog tudni rohangálni. Nem volt, de a másiknak van! És neki nincs. Figyeljük csak meg! Akár testemben, akár lelkemben sikítson a fájdalom, mi a tárgya, miért van, mert valami vagy valaki nincs, aki szerintem kéne hogy legyen. Kéne hogy legyen, de nincs. Mi okoz nekem gyötrelmet, hogy valaki vagy valami nincs. Bármitől is szenvedjek, gondoljunk a saját szenvedéseinkre, azért szenvedek, mert valaki vagy valami nincs, amiről én úgy vélem, hogy kéne hogy legyen. De nincs!

- És itt van a szenvedés megoszthatatlanságának a titka, mert ami nincs, az nem megosztható. Érdekes módon a szenvedés állapota során a magány az nem fáj. Ott csak fölismerem a magányt mint létállapotot. A szenvedés, a magány akkor fáj, ellenkezőleg, nem akkor amikor szenvedek, a magány akkor fáj amikor túlcsordul bennem a létezés öröme, valami nagyon nagy dolog ragadott meg, valami csoda érintett meg és nem tudom megosztani a másikkal, mert nincs.

- Ha valami jó ér minket, azt mi meg akarjuk osztani. Nem lehet bírni sem önmagunkkal, sem másokkal ha valami jó hír birtokába van. Hát hogy azt később mondja meg, hát abba belefeketedik. Gyerek is, felnőtt is. Mindjárt most, most örüljön neki. Tessék belegondolni, hogy elmegyek egy utazásra, egyedül, vagy akivel meg tudom osztani a meglátott szépségeket. Ég és föld, ha nincs kivel megosztanom. Ilyenkor miért szenvedek, miért fáj a magány?  Mert nincs kivel megosztanom. Amíg a szenvedés megoszthatatlan, addig az öröm meg a boldogság megosztásra vágyik. Ezt meg kell osztanom. Ha nincs kivel… Figyeljük csak meg, a szenvedések tárgya mindig a nincs, és ezért megrendítő amit József Attila ír a szenvedő ember belső állapotáról gyönyörűen,  hogy …”a semmi ágán ül szívem, kis testem hangtalan vacok.” Amikor szenvedek ott ülök a semmi ágán. Mindig.

- Mi a rossz titka? A rossz titka az, hogy nincs.  Hogy éppen az a rossz, hogy valaki vagy valami nincs, aminek szerintem kéne lennie.  Mert az, hogy nincs, hát nem szenvedünk tőle. Hát ki szenved attól, hogy nem rohangál 4000 egér itt? Én nem szenvedek. Mert teszem azt, egy kutatólaborban nem rohangálnak ott az egerek, akikkel kísérleteznek, hát nagyon kétségbeesne a laborvezető. De neki a nincs már hiány, mert kéne neki, de nincs. Az ISM-ben ki a fenét zavar, hogy nincs ilyen és olyan kaja. De ha megéhezünk akkor már a nincs hiánnyá válik, és akkor már mi úgy gondoljuk kéne ennünk. Miért kéne, mert nincs most. Mert nem eszem. Tehát a mi gyötrelmünk a rossz, ami nekünk gyötrelmet okoz, az a rossz, lényege az, hogy nincs. De csak attól rossz, mert mi úgy fogalmazzuk, hogy kéne hogy legyen. Ebben a pillanatban a nincsből hiány lesz. Azt hiszem mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy attól hogy valami nagyon hiányzik attól még nem rossz. Még nem okoz gyötrelmet.