Ki az Ember? |
|
2006.10.14. 08:49 |
|
Ki az ember, milyen az ember, hogyan ismerjük őt?
A középkori filozófiában a skolasztikában ha létezőket individumnak nevezik, invidere annyit jelent, hogy osztani, in ez esetben fosztóképző, indivimum annyit jelent, hogy osztatlan.
Az ember is individum, manapság egyéniségnek szokták fordítani, osztatlan, az ember osztatlan. Nincs külön teste, nincs külön szellemi minősége, nincsen külön lelke.
De ahhoz, hogy én bármit képes legyek megismerni, akkor ahhoz nekünk azt fel kell bontani, elemezzük analizáljuk és utána meg mivel részekre való bontást követően szintetizáljuk, úgy összerakjuk.
Az ember nem szétszedhető és nem összerakható, az ember individum, ahogy mi ismerjük. Ugyanis az embert az antropológia attól a pillanattól tekinti valóban embernek, amikor az ember fölismerte azt, hogy nem csak az általa megtapasztalható az ami az embert emberré teszi, hanem valami van a megtapasztalhatón túl az emberben, azaz amikor az ember temetkezni kezdett.
Ugyanis az individum az osztatlan ember amikor osztottá válik, akkor valami megrendítő élménye lesz az embernek, és itt kezd továbbgondolkodni.
Mikor történik az ember osztottá válása?
Az individumból mikor lesz dividum, tehát osztott? Ez akkor következik be, és ez nem más mint az egyetlen abszolút bizonyossággal prognosztizálható esemény az életünkben. Semmit nem tudok teljes és abszolút bizonyossággal kijelenteni, egyet mindannyiak ki tudunk jelenteni, biztos hogy meg fog velünk történni, azt hiszem mindannyian tudjuk hogy miről van szó, az hogy megfogunk halni. Ez abszolút biztos! Mindenki! Meg fogok halni.
|
Érzelem |
|
2006.10.14. 08:47 |
|
Valami csoda lévén egyszer csak túljutunk ezen az énképen, mikor elfolyódik ez az énkép. Ezt a kegyelmet mindannyian megkapjuk, nem is egyszer az életünkben.
Ezek életünk legfényesebb pillanatai.
Ekkor vagyunk boldogok, és egyszer csak elérkezik hozzánk.
Nem kerestük, de egyszer csak ott van.
Ilyen pillanatok akkor érkeznek el hozzánk, amikor már reménytelenül belekövesedtünk, belemerevedtünk az énképünkbe, és teljesen azonosultunk az énképünkkel, azzal a nyomorúsággal.
Azzal az énképpel, amelyik teljesen a mások véleményétől függ, amikor már szinte mozgásképtelenné, döntésképtelenné váltam, jaj mit fognak szólni hozzá. Mondhatnám azt is, hogy már szinte annyira bezárt ez az énkép, hogy semmi kilátásom sincs róla.
Akkor jön az életünknek egy nagyon izgalmas mozzanata, az érzelmek, latinul emócio, és ennek a szónak a jelentése nagyon izgalmas. Movére, mozogni, móció mozgást jelent, az -e meg ból-ből és az emóció pedig kimozdulás. Szó szerint ennyit jelent.
És gondoljuk végig az életünkben mikor válunk teljesen bezárttá, teljesen merevvé, szinte belső mozgásképtelenné, elérkezve a felnőttkor küszöbére, még nem agyunk felnőttek, de már gyerekek se vagyunk. Életünk eddigi során magunkévá tettük annak a közösségnek, kultúrának, társadalomnak az értékrendjét, amelybe bele születtünk.
|
ÉN Kép |
|
2006.10.14. 08:45 |
|
Bárkit megkérdezünk, főleg már úgy felnőttkort és kamaszkort követően, elég sok mindent fog tudni önmagáról mondani.
- Mi a különbség a között, hogy ki vagyok én, és a között, hogy milyen vagyok én?
- Ki vagyok én? Életünk egyik lényegi kérdése, összes többi is nagyon fontos, hogy milyen vagyok, de tökéletesen lényegtelen.
- Mi a különbség a lényeges és a lényegtelen között?
Azt a határvonalat húzhatnánk meg:
Mindaz, ami engem boldogabbá tesz, az lényegi, minden egyéb, ami ebből a szempontból közömbös, lehet nagyon-nagyon fontos, de tökéletesen lényegtelen.
Ha föltesszük azt a kérdést, mindenkinek a hatévestől egészen a felnőttekig, hogy mi az emberi élet célja?
Hogy erre olyan választ adjanak, amit mindenféle világnézet, vallás, mindenki egyformán elfogad és igenel.
Mondanom se kell, hogy a kicsik azonnal rávágták.
Minél műveltebb a társaság, annál többet tököltek azon a kérdésen, de végül is ugyan oda lyukadtunk ki.
Mi volt az a közös, és mindenki által elfogadható cél, az hogy boldogok legyünk, hogy
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Tovább…